Igazi 21. századi sikertörténet, ahogy amatőr utcafotósból hivatásos fotóssá váltam. Egy ideje a képeken már nem azt láttam, amit a valóságban, ezért elindultam a telefonommal és megpróbáltam torzítás nélkül rögzíteni a valóságot. A képeket feltöltöttem az Instagramra és életszagú, fiktív történeteket találtam ki hozzájuk. Valamiért kialakult ennek az oldalnak egy viszonylag széles rajongótábora, tőlem pedig újságírók kértek interjúkat. Az imposztor-szindrómám nem hagyta, hogy kontár-fotós maradjak, megvettem az első kamerámat, majd minden tanfolyamot és iskolát elvégeztem, ami az időmbe belefért. Ma már mindenféle dolgok fényképezéséből élek, de a szerelmem továbbra is az igencsak nonprofit utcafotózás maradt. Azon kívül, hogy rendkívül élvezetes csinálni, hiszek benne, hogy a lehető legközelebb van a fotográfia barthes-i lényegéhez: a torzítatlan valóság megőrzéséhez. Barthes szerint a fénykép lényegét a valóság és a múlt egyszerre adja. Valóság, hiszen a fotó tárgya mindig egészen bizonyosan létező dolog, és múlt, hiszen a fénykép egy megtörtént, létezett dolog lenyomata. A dokumentarista fotósok munkája és hagyatéka a világról és a saját történetünkről való tudásunk és gondolkodásunk alapját képezi.
ELTE Esztétika-Film (MSc diploma) – 2016
MOME Streetfotó (Tanfolyam) – 2017
Práter Fotográfus (OKJ) – 2019
A 39. Magyar Sajtófotó Pályázaton első díjat nyertem Művészet (sorozat) kategóriában a Balett-növendékek távoktatásban című anyagommal.
Interjúk telex.hu
m5 – Multiverzum (19:50-től)